Az első Gibson Les Paul „Burst”

     Az 1952-ben megjelent és indulásakor nagyon népszerű Gibson Les Paul eladásai az ötvenes évek második felében meredeken zuhanni kezdtek. Ted McCarty, a cég elnöke mindent megpróbált, hogy ezen változtasson: elindította a később csúfosan megbukott Modernistic sorozatot, és az akkorra már nevetségesen ódivatúvá vált Goldtop fényezés helyett új megjelenést keresett a Les Paulnak. Néhány verzió kipróbálása után ez lett a Cherry Sunburst, vagy ahogy ma gyakran említik, egyszerűen Burst.
     Muszáj közbeszúrni itt egy terminológiai kitérőt: az angolban a sunburst szó azt jelentené, amikor a felhők mögül hirtelen előugrik a Nap és teljes erőből, hétágra süni kezd. Hogy megnehezítsük: magára a meteorológiai jelenségre nem szokták ezt a szót használni, inkább az ilyet mutató dizájnelemekre. Van több is, de hangszerre alkalmazva egyfajta különleges fényezést jelent, amikor a gitár közepe világosabb, a szélek felé pedig fokozatosan besötétül. A legtöbb gitárgyártónak van valamilyen sunburst színe, ismerjük a Fender két- és háromszínűt, és a mai Gibson katalógusban is van többféle. A Cherry Sunburst az 1958-60 között gyártott Les Paulok sztenderd színe volt: középen sárgás, a széle felé pirosba átmenő - ez a sorozat olyan híres lett, hogy külön félhivatalos nevük van: Burst. Az 58-60 közötti LP a világ legdrágább sorozatgyártású hangszere, ma egy hibátlan, jó állapotú példány 2-300 000 dollárt is tud érni.
     A tömör testű Gibsonok sorszámozása eltért a többi Gibson hangszerétől, és szögegyszerű volt: N XXXX. Az önmagában álló első számjegy jelentette a készítés évét, szünet, majd egy négyjegyű szám az éven belüli sorszám. Nyilvánvaló okok miatt ezt csak 1952 és 1961 között tudták használni, aztán áttértek más számozásra, de az minket most nem érdekel.
     Az első gyárilag nem Goldtop színű Les Paulnak 7 7689 a száma. Ez egy meglepően korai, 1957 november környéki gitárt jelez. Nagyon szép színe van, de nem Cherry Sunburst, hanem valami barnás a széle felé - kicsit olyan, mint a mai lemonburst szín.



A 7 7689 az első tulajdonos édesanyjával, 1999-ben.


     A Gibson külön szállítási naplót vezetett, amelyben minden egyes hangszer szerepelt, és amelyből tudhatjuk, hogy melyik gitárt melyik napon és hova szállították. Vagyis csak tudhatnánk, mert az 1957-es év nagy részét rögzítő könyv elveszett, csak a következő, 1957. november és 1958. június közötti könyv van meg, abban pedig nem szerepel a 7 7689. Az első nem Goldtop Les Paul ebben a 8 1689, „LP Cherry Red” megjelöléssel. 



8 1689

    Amint látható, ez a gitár nem sunburst, hanem homogén cseresznyeszínű (hasonlít George Harrison Lucyjára, de az még Goldtopként született, csak később kapott a gyárban új színt). 1958. február 21-én szállították a CMI (a Gibson anyacége) központjába. A kísérleti példányokkal mindig ezt tették: a főhadiszálláson körbement, értékelték, és eldöntötték a sorsát. Egy hónappal később, március 20-án egy második „Cherry Red” színű Les Pault küldtek a központba, 8 1742 számmal. A jelek szerint ez a szín nem nyerte meg a vezetőség tetszését, mert több nem készült belőle. (Szerintem őrült menő, de ez a magánvéleményem.)
     Csak érdekességként: február 21-én ugyanazzal a szállítmánnyal négy másik kísérleti hangszer is érkezett a CMI-hez: egy „Flying V in Korena”, egy ES-335T, egy EB-2 basszus és egy „Dbl neck Mandolin”, valószínűleg egy EMS-1235 - mindegyik új modell volt.
     Négy nappal később, február 25-én egy „Cherry Red Sunburst” LP-t küldtek a központba véleményezésre, 8 1641 számmal. Ez már közel van ahhoz, amit keresünk, de még nem Cherry Sunburst: olyan, mintha előbb a hagyományos, barnába átmenő fényezése lenne, és azon a vörös.



8 1641

     A következő releváns bejegyszés a szállítókönyvben 1958. május 28-án „2 LP Spec Finish 8-3096 8-3087”. Természetesen szintén a CMI központjába küldték őket, és ez a szín végre elnyerte a vezetőség jóváhagyását.



Az utolsó előtti sorban szerepel a 8 3087 és a 8 3096.

Ez azt is jelenti, hogy ez a két gitár a két legkorábbi valódi Burst. A szám szerint második, a 8 3096 ma Slash tulajdonában van. Valószínűleg mindkettőt bemutatták a nyári NAMM vásáron (ahol az Explorer és a Flying V is debütált). Egy apró, de fontos különbség volt csak a későbbi Burstökhöz képest: mivel ezeket még a Goldtopnak szánt gitárok közül emelték ki, a juhar fedlapjuk nem szimmetrikus tükörkép (bookmatched) volt, hiszen a Goldtopnál az úgysem látszott, hanem ahogy éppen kiadta az anyag. A 8 3096 két darabból áll, de nem tükrös és nem is középen van a választék, a 8 3087 pedig három darabból van.



8 3096

     A 8 3087 számút, amely sorszám szerint tehát a legelső Burst, a NAMM után a Gibson memphisi dealeréhez, O. K. Houckhoz került - itt vásárolt Scotty Moore és Elvis is. 1958 vége felé azonban nem ilyen nagy név nyitott be a boltba, hanem egy 14 éves fiú, Tom Griffiths, az édesapjával. A fiúnak megtetszett az új Les Paul, így az apja megvette neki, egy Gibson erősítővel együtt.



Tom Griffiths a 8 3087-tel 1959-ben.

     Tom a középiskolai zenekarában használta a gitárt, közben néhány javítás történt: a jacklemez eltörött, így azt kicserélte (teljesen megszokott művelet volt), az egyik hangolókulcs pedig elgörbült, így azt is cserélték (ez is mindennapos eset). 



8 3087

     Az ötvenes évek végén a Kluson Deluxe kulcsok forgatógombja egy olyan műanyagból készült, ami néhány évtized alatt összeaszik, mint egy mazsola, és végül elporlad. A gyártáskor persze ezt nem tudták, de viszonylag hamar egyértelművé vált a hiba, így a hatvanas évektől már más összetételű műanyagot használtak, ami nem zsugorodott. Jól látszik a képen, hogy az 1963-ban cserélt G kulcs már az újabb gombbal készült, a többi öt azonban a használhatatlanságig aszott:



A 8 3087 feje hátulról.

     Ezek a gombok tényleg szó szerint elporladnak az ember kezében, így a képek elkészülte óta a gitár új gombokat kapott, hogy használható is legyen.
     A gitárral a szokásos történt: Tom néhány évig játszott rajta, aztán félretette. Később a nevelt fia néha elővette, de összességében nem sok napfényt látott a hangszer. 2016-ban végül beadták Walter Carter nashville-i boltjába, aki történetesen a Gibson cég egyik saját történésze, és kevesen tudnak nála többet a Gibsonokról.



További képek:















Források:

Yasuhiko Iwanade: The Beauty of the Burst (Hal Leonard)
vintageguitar.com
mylespaul.com
lespaulforum.com