Fender Stratocaster, 1953 | Twangmart

Üres a bevásárlókosarad.

Fender Stratocaster, 1953

30 May, 2018

Fender Stratocaster, 1953

 

Igen, 1953, nem elírás. 
Az első Stratocasterok ugye 1954 tavaszán jelentek meg az üzletekben, akkor hogyan lehet ez 53-as? 
Úgy, hogy Leo Fender már 1953 elején elkezdte az új modell fejlesztését. Az év tavaszára már olyan előrehaladottnak látszott a dolog, hogy a nyári hangszervásáron be is akarták mutatni a gitárt. Csak amikor az első kísérleti példányt összeszerelték, akkor derült ki, hogy a hangszernek minősíthetetlenül béna „konzervdoboz” hangja van. 
A tervezés egyik fő szempontja az volt, hogy a gitárban legyen beépített tremoló. Leo meg is rajzolt egyet, ami papíron jól mutatott, csak a gyakorlatban nem működött. Amikor ez kiderült, 1953 tavaszán, akkor két lehetőség állt előttük: apró javításokkal megpróbálják használhatóvá tenni a hidat, vagy valami teljesen újat találnak ki. Rövid gondolkodás után az utóbbit választották: a rajzokat félretették (később a Jazzmasterhez ennek az átdolgozott változatát használták), és Leo újra a tervezőasztalhoz ült. Úgy gondolta, hogy a gyenge hang egyik oka a tömeg hiánya, ezért kitalálta az acél tőkét, amely tömegénél fogva képes átvinni a húr rezgését, ugyanakkor a húrokat és a rugókat is rögzíti. A Stratocaster tremolója Leo Fender egyik legjelentősebb alkotása, megérdemelne egy külön cikket. Ma ez talán föl sem tűnik, de egy halom olyan műszaki újdonság van benne, ami azelőtt nem létezett. Ezért is tartott a tervezése jó fél évig, de 1953 végére nagyjából kész lett a mű.
Ekkor Leo, aki amatőr fényképész is volt, némely felvétele a korabeli katalógusokba is bekerült, szóval ekkor, 53 végén lefotózta a Stratocaster egyik tesztpéldányát. Nem stúdiókörülmények között, csak föltette egy hokedlira és lekapta mindkét oldalát. Ez a képpár az egyetlen ismert és biztos fénykép Stratocaster prototípusról. Egy 1995-ös könyvben jelent meg először, amelynek szerzője Leótól kapta azt.


A végleges változathoz képest eltérés a lakkozatlan test, a fekete koptató, a fedél nélküli hangszedők, és a Telecaster-stílusú fém potigombok és kapcsológomb. A hátát mutató kép talán még érdekesebb: csak három rugónak való hely van kimarva a testből, és a rugókat rögzítő karmos lemezke sincs még föltalálva, ezért a rugók másik végét csavarok rögzítik. 


Egy évvel később, 1954 végén az egyik Fender-dolgozó a barátjának adott egy doboznyi alkatrészt, amelyekből egy Stratocastert raktak össze. (Mondhatni ez volt a világon az első gitárkészlet.) Akkor még nem lehetett tudni, hogy ez milyen fontos rocktörténeti emlék lesz, csak egy tökéletlen, kereskedelmi érték nélküli selejt volt, nyilván ezért szerezhette meg a dolgozó könnyen. A barát pedig használta is, majd a fia megörökölte a hangszert és tovább használta. Néha itt-ott módosított rajta: lefényezte, egyszer egy plusz kapcsolót is belemartak a testbe, állítólag a Fender-gyárban, aztán elveszett a nyak, a test pedig a padlásra került. Ott is maradt 2005-ig, amikor a tulaj újra elővette és a neten megpróbálta beazonosítani. A legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy a gitárja híres, könyvekben szerepel, és szakfórumokban beszélnek róla. A famintázat jellegzetességei miatt egészen biztos, hogy arról a testről van szó, amely Leo fényképén szerepel. A nyak már régen nincs meg, de a tulaj szerint már 54-ben sem azt vihették haza apjáék, ami a képen szerepel. A koptató és a műanyagok is már a végleges modellel megegyezők voltak. A tremoló viszont minden bizonnyal az eredeti, 53-as, talán az elektronika egy része is (két pickupot biztosan cseréltek menet közben). 


Összefoglalva: van egy eredeti, 1953-as prototípus teste és tremolója, jónéhány 1954-es alkatrész, és egy új Custom Shop nyak. Amerikában nagy divat a drágább hangszereket szakértőkkel fölbecsültetni, illetve az eredetiségüket „hivatalosan” igazoltatni. Ilyen papírja ennek a gitárnak nincs, de a képeket látva kevés kétség fér hozzá, hogy az eredeti, 53-as prototípust látjuk, minden Stratocaster ősanyját.



irodalomjegyzék:

Richard Smith: The Sound Heard 'round the World
A. R. Duchossoir: The Fender Stratocaster
1953 Stratocaster